Egercsehit 1285-ben említi először egy oklevél terra Cheh alakban, a Baksa nemzettség birtokában, és ezen a néven maradt egészen 1903-ig. Ekkor vette fel földrajzi helyzetére utaló Eger nevet. 1285-ben Baksa Simon fia Dénes a Zempléni Vily faluért elcserélte. 1546-1549 között köznemesek birtoka. Eger 1552. évi ostroma idején a törökök elpusztították, és csak 1564-ben kezdett újra benépesülni.
A XX. század első felében a település profilja teljesen megváltozott a kőszén megjelenésével. Beniczky György, az akkori földbirtokos nevéhez fűződik a bányaüzem megnyitása, amely Heves megye egyetlen mélyművelésű és egyben legnagyobb szénbányája lett, amely Észak-Magyarország egyik legjobb minőségű szenét adta.
A rendezvény kiemelt támogatói voltak: A+M Kft, Miklósné Kovács Szilvia Virágboltja, Tóth Andrásné, polgármester és az Egercsehi Önkormányzat dolgozói, Mikrotérségi Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda, Bekölcei Lovastanya.
Támogatóink voltak továbbá: András Söröző, Beretka Pékség, Bajzáth Ignácné, Balázs Lajos, Bányász Baráti Kör, Ceglédi Zsolt, Csépe és Társa Kft, Eger és Környéke Takarékszövetkezet, Egercsehi Önkormányzat Képviselő Testülete, Egercsehi Kisebbségi Önkormányzat, Egercsehi Polgárőr Egyesület, Egercsehi Falu Bolt, Farkasné Hanus Katalin, Farkas Imre, Ficzere Máté, Gergelyné Halász Erika, Jankó Róbert, Józsa Sándor, Kocsis József, Király Katalin, Knapp Attila, Nagy Tibor, Orosz Jánosné, Id. Puskás András, Pék Laci Kft., Puskás Péter, Primula Patika, Rácz Gábor, Szőke Imre, Telek József, Telek Lajos, Téka, Tímár Katalin, Tóth Nóra, Tünde boltja, Zimermann Csaba, illetve minden olyan egercsehi lakos, aki a gyűjtőládában elhelyezett adományaival hozzájárult a gyermaknap megszervezéséhez.
Köszönjük mindenkinek a támogatást, illetve az önkéntes segítőknek a rendezvény szervezésében és lebonyolításában való közreműködést.
A Szervezők